Néhány szóban

Pár szó a Yliasterről

Kolonics István, ismertebb nevén Yliaster Daleth 1955 II. 11-én született Budapesten. Jelenleg vidéken él. Festő, grafikus, szigillzm-, talizmán- és varázstárgykészítő, mágiatörténész, író, kabbalista, runológus, pszichonauta stb. Fő vadászterülete a nyugati ezoterikus tradíció, a mágia, a boszorkányság (wicca), a jóga, a tantra, a hermetika, az alkímia, a taoizmus, a samanizmus, az etnobotanika, az indián mágia, a germán-kelta hitvilág, a mitográfia, de mindenek előtt és felett a világ összes mágikus és ezoterikus útját, irányzatát sajátos módon felölelő, ötvöző, integráló káosz mágia. Ezek a témák írásaiban és képein egyaránt megjelennek, gyakran szintetikus, pontosabban szinoptikus formában (szinopszis=együttlátás).

Gyermekkorától ír, rajzol és fest. A főiskolára nem vették fel (igaz, hogy csak egyszer próbálkozott), egyetem gyanánt pedig az Árja Maitreja Mandala nemzetközi buddhista rend buddhológiai főiskolájára járt, ahol akkoriban László András volt az első számú előadó. (Szívesen járt volna még a középkori krakkói egyetemre, ahol mágiát tanítottak, és ahol állítólag Faust is megfordult, vagy a kellően gótikus és baljóslatú arkhami Miskatonic Egyetemre - ami ugyan egy fiktív hely, de ez manapság egyre kevésbé számít).

A maga alkotta irányzatot, amelyhez képei jelentős része tartozik, hol mágikus realizmusként, hol ezoterikus szimbolizmusként határozza meg. Korábban, tizenéves korában - amikor még Kokónak hívták - kialakított egy kokorokoko (szecessziós szürrealizmus) nevű irányzatot, amelynek bizonyos jellegzetes motívumai és megoldási formái néha még most is megjelennek képein.

Tagja a Creatrix nevű mágikus-ezoterikus-neopogány-wicca orientációjú, angliai székhelyű nemzetközi művészeti csoportnak. Számos képe megjelent a csoport által kiadott Ocular című magazinban.

Az elmúlt tíz év során több száz (terjedelmes) cikke jelent meg különféle ezoterikus magazinokban (Boszorkány, Harmadik Szem) és vagy egy tucat könyvet is írt, amelyek közül ez idáig ötöt sikerült kiadatnia. Képeinek és grafikáinak jelentős része szintén megjelent nyomtatásban, könyvek és folyóiratok címlapján, illetve belső illusztrációjaként, vagy poszterek és üdvözlőkártyák formájában. Szívesen illusztrálja saját írásait. 1994-ben a Green Egg című amerikai ezoterikus magazin címlapján megjelent Lady of the Night című képéért megkapta az International Wiccan/Pagan Press Alliance "Pentacle" díját (amit minden évben odaítélnek a legjobb címlapgrafikáért).

Egyéni kiállításai mellett számos csoportos kiállításon is részt vett. Képeivel gyakran lehet találkozni különféle sci-fi, fantasy és ezoterikus rendezvényeken, rendezvénysorozatokon és tárlatokon (Móra Ferenc Kiadó székháza - Worldcon, Gödöllő - Hungarocon, Szentendre, Havanna Közösségi Ház - Nulladik Típusú Találkozások, Petőfi Csarnok - Fantasy Találkozók, Zamárdi - Boszorkánytalálkozó, Paradigma Ezoterikus Kiállítás stb.). Utolsó egyéni kiállítása 1998-ban volt az Ozirisz könyvesbolt galériájában. A nyolcvanas évek második felében a Galaktika című legendás sci-fi folyóirat illusztrátoraként jelen volt a lap által szervezett minden rendezvényen és kiállításon.

Történések :)

"Az idei Föld Napján rendezett budapesti Critical Mass három LEG-et is elkönyvelhet magának. Egyrészt a budapesti CM-ek történetében ez volt az eddigi LEGnagyobb (a rendőrségi és a szervezői értékelések szerint megközelítette az 50 ezres létszámot), másrészt ezzel a számmal a CM-t nem havonta megrendező városok között immár világviszonylatban is a LEGnagyobb kerékpáros felvonulásnak számít, harmadrészt pedig Magyarországon az 1956-os események óta a LEGnagyobb civil (pártpolitikai nézetektől független) tömegmegmozdulás lett. Hogyan lehet az, hogy a San Franciscoban és New Yorkban még ma is csak "nagyvárosi gerillamozgalomként", illetve a "brigafutárok extrém sportjaként" cimkézett CM idehaza világelső lehet?"

(A teljes szöveg cikk és fotóriport formájában megjelent az Építészfórumon).

Yliaster válogatott képei

Szkenneltem a képeit :)        Üdvözöllek! Nézz szét az oldalam többi részén is..
www.Yliaster.hu <-- Klikk ide bővebb infóhoz! :)

Kattints a képekre, hogy nagy méretben lásd mindegyiket!

Ayahuasca
(az esőerdő) Istennője
Lady of the night
(Az éjszaka úrnője)
Próféta Univerzuma
Atlantiszi anzix
A középső birodalom
Gótikus boszorkányok
Maja szivárvány
Az elpusztult holdak mítosza
Lilith
Gombatündér
Hekaté
Seprűs boszorkány
A belső Nílus
Püpheász utazása
Atlantiszi mágus
Lilith II.
Boszorkányok éve
Om mani padme hum
Az őselemek istennője
Ceridwen és cernunnos
Az egyiptomi istennő-hármasság
Út Magóniába
Ilmatar és a kacsa
Árnyak könyve
A harmadik szem
Basztet (szerelem
egyiptomi istennője)
Hekaté lánya
Végtelen folyosó
A hasáb üzenete
(Űrodüsszeia)
Álomidő
A tűzrabló holló
Hekaté lánya II.
Drakula
A zöld istennő
Ez valami régi kép.. nem tudom mi a címe.. :)

Összes kép: 35 | Utolsó frissítés: 2007.05.03. 19:43 | Készítette a JAlbum 7.1 & Chameleon | Segítség

 

stat

       

Védd a géped!

A biztonságos internet-ért Ezen az oldalon derűs hangvételben olvashatsz az internetes védekezés fontosságáról és megvalósításáról.